Nemzetközi Néptánc Fesztivál Egerben. 2023.06.14. 12:13:29
A borok városában, Egerben a néptánc is népszerű művészeti ág. Ennek szellemében kezdődik június 23-án, pénteken a Szederinda nevet viselő, Nemzetközi Néptánc Fesztivál, mely egyben Palócföldi Találkozó is lesz.
Tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre ez a népszerű esemény és három napon keresztül várja vendégeit, egészen vasárnapig.
Az első napon 18 órakor indul a programok sora, ekkor a Kurul dobosok lépnek fel, egy órával később pedig a Rimóci Rezesbanda szórakoztatja a közönséget.
Háromnegyed nyolctól palóc népdalok hangzanak el. Ezt követi a Rimóci Táncház műsora.
Kézműves vásár is lesz a Dobó-téren, a rendezvény egész ideje alatt.
A második napon, szombaton délelőtt 10 órától 13 óráig láthatnak néptánc bemutatót a vendégek. Lesz Néptánc Gála és a fesztivál résztvevőinek felvonulására is sor kerül.
Ezt a napot a Nemzetek Táncháza műsora zárja 21 órakor.
A zenekari kíséretről a Pipás zenekar gondoskodik majd.
A zárónapon, vasárnap 14 órától kezdődnek a programok. Lesz Moldvai Táncház, fellép az Esztenás együttes és a Csángálló Zenekar. A Moldvai Táncház műsorát is megtekintheti a közönség.
Este fél kilenctől táncház zárja a fesztivált, hozzávetőlegesen egy órán keresztül.
|