Regionális kórusfesztivál Egerben. 2021.10.09. 11:55:09
A borok városában, Egerben a kulturális és zenei események is fontos szerepet töltenek be.
Október 15-én, pénteken kezdődik az „Éneklő Magyarország” nevet viselő Regionális Kórusfesztivál és három napon át, egészen vasárnapig várja vendégeit.
Nemzetközi Kórusfesztiválról beszélünk, tehát nem kizárólag hazai művészek mutatják be előadásukat a közönségnek.
Elsősorban az Észak-magyarországi régió kórusai énekelnek majd, a külföldi meghívott társulatokkal együtt. Minősítő fesztiválként is említhetjük ezt az eseményt.
Ezeken belül több ide kapcsolódó program is szerepel az események sorában. Ilyen például a kotta és lemezbörze, melyekre komoly érdeklődés várható.
A másik fontos esemény a kóruspódium lesz, valamint a karnagyi találkozó.
A város terein szerenádot fognak tartani, az előzetes tervek szerint.
Nagymértékben színesíti a fesztivál programját, hogy a fesztivál és hangverseny kórusok templomokban is tartanak majd előadást.
Egyre bővül az évek során a komolyzenét kedvelők tábora, ezért a kórusok előadására minden bizonnyal nagyon sokan kíváncsiak Egerben. Így természetesen komoly várakozás előzi meg ezt a jeles eseményt.
A siker szinte biztosra vehető azok számára, akik ezt a programot választják erre a kora őszi hétvégére.
|